2015. jan. 4.

Isztambul 1. rész

Az idén az év végi szórakozáshoz a Rolitúra egyik nagyszerűnek ígérkező programját választottuk ki amelynek már a címe is beszédes volt:

"Szilveszter ISZTAMBULBAN 
Új évi mulatság két kontinens között"

A hosszú utazás országokon keresztül hétfőn reggel kezdődött és kedd délelőtt ért véget. Voltak határok ahol könnyen és volt ahol 2-3 órát kellett várni. Aki nem szeret sokáig egy helyben ülni az készítse fel magát, mert különben megőrül :) Már utazás közben kiderült, hogy nem igazán lesz jó időnk, mivel eső és hó kísérte utunkat.

A szállás elfoglalása után a szakadó esőben elindultunk (voltak akik inkább a hotelt választották) az első célpont felé ami Hagia Szophia (Az Isteni Bölcsesség) volt. Volt magyarul beszélő idegenvezetőnk akitől sok érdekes dolgot lehetett megtudni az épületről. Aki szeretne többet olvasni róla -> wiki




Utána megnéztük a Elsüllyedt Palotát avagy Bazilika Ciszternát. Ezt I. Justinianus bizánci császár építtette 532-ben. -> wiki



A parkon keresztül már lehetett látni a másik híres török épületet a Az Ahmet szultán mecsetet amit sokan csak Kék mecset néven ismernek. De ide csak a következő nap mentünk be.


Szerintem még sose adtak el annyi esernyőt itt mint ebben a pár napban. Tucat szám voltak a szemetesben az 5 líráért vett használhatatlan vackok :)
De min nem engedtük, hogy a rossz idő elvegye a kedvünket. Így esti programként elmentünk egy hangulatos török vendéglátó egységbe ahol megkóstoltuk a török teákat és az Iskender kebap-ot és természetesen kipróbáltuk a helyiek mindennapos elfoglaltságát a vízipipát is.

 

Átázva, kifáradva és élményekkel tele visszatértünk a szállásunkra. Ezzel vége is az első napnak :)

Másnapi program a Kék mecsetben kezdődött. Itt sajnos csak a külső részét tudtuk megnézni ami az általunk nem befolyásolható dolgok miatt volt pl. időjárás, rengeteg turista, stb. -> wiki

Az ember eltörpül ekkora építmény mellett. 

Következő program a Topkapi szeráj volt. Itt kicsit bonyolult volt a bejutás a sok ember miatt. Lökdösődés, tülekedés és a végén már majdnem verekedés is volt. Viszont szerintünk megérte végigvárni a sort. Sok helyen nem lehetett fényképezni, ezért sajna kevés kép készült.
A szeráj építésére II. Mehmed szultán (a Hódító) adott utasítást 1459-ben és 1465-ben fejezték be. A palota az Aranyszarv-öböl és a Márvány-tenger között fekszik az ún. Szeráj Csúcson (Sarayburnu). Több kisebb épületből áll, és négy udvar veszi körül. Jelenleg múzeumként működik, ahol - többek között - porcelán- és üvegedények, oszmán kori öltözékek, fegyverek, miniatúrák, kalligrafikus iratok és ékszerek láthatók. -> wiki

Rajtunk kívül is sok turista volt akiket nem zavart a sok eső :) 


 Mit is mondhatnék a konyha nem volt kicsi...

 ... és az edények sem :)

 A porcelánokból szívesen hoztunk volna :)


A szilveszteri buli előtt még beugrottunk a Nagy Bazárba kicsit körülnézni (csak kicsit mert, több mint 3000 boltot megnézni képtelenség) és vásárolgatni. A kötelező alkudozást meg kell szokni. A elején még nem nagyon ment, de az utolsó napra elég jó belejöttünk és már nem volt annyira idegen tőlünk. -> wiki






Miután elköltöttük a pénzünk egy részét visszatértünk a szállásra, hogy készülődjünk a szilveszteri vacsorára, bulizásra és a hajókázásra.

Az utolsó két nap eseményei és képei holnap este várhatóak, de addig is maradjatok velünk, mert valószínű azok is tetszeni fognak :)

2. rész << klikk >>

2 megjegyzés:

  1. Micsoda forgatag! Nem jártam még ebben a városban. Kár, hogy rossz időtök volt, de jól vette el a kedveteket az eső. A lehetőségekhez képest én is mindig a pozitív dolgokra koncentrálok ilyenkor. Utána meg már úgyis csak a szépre emlékezik az ember :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi.
      Érdemes elmenni minimum egyszer, de nekünk nagyon megtetszett, úgyhogy visszamegyünk....másik évszakban :)

      Törlés