2012. ápr. 1.

via Ferrata túra

Idén az első szervezett túrám az Utazom.com csapatával volt. Már voltam velük tavaly is egyszer... Arról a túráról a beszámoló >itt< található... Már akkor megfogadtam, hogy ha lesz lehetőségem megint megyek velük. Mivel mind emberileg, mind szakmailag hozzák azt a szinvonalat (nem úgy, mint egy meg nem nevezett utazási iroda túravezetője), amit az ember elvár!

A tavalyi túrán volt a buszon 10-12 fős társaság akik nem túrázni, hanem via ferrata-zni jöttek. Azt sem tudtam, hogy eszik vagy isszák???.... kicsit utána olvastam, és figyelemmel követtem az utazom.com oldalát. Nagyon örültem, mikor kikerült egy kezdő via ferrata túra lehetősége. Már szilveszterkor behülyítettem az egyik havert, hogy jöjjön, ha lesz......barátnőjével és 2 munkatársával jöttek is :)

Ajánlok két oldalt tanulmányozásra:
- Mi a via ferrata
- Via ferrata nehézségi fokozatok

Én most egy B/C nehézségű ferrata-n voltam :)

Megérkezéskor 2 csoportra osztották a társaságot:
Hála Istennek nem mértanilag ->

de nem is számtanilag ->
hanem a sofőr mögöttiek az 1. csoportba, a többiek a 2. csoportba lettek beosztva, így nem kellett senkit kettéfűrészelni :D
Amíg az egyik csapat mászott addig a másik túrázott a gyönyörű bécsi erdőben, majd csere.



Mentünk mendegéltünk, majdnem nekimentünk...

...de felmentünk...

....és körülnéztünk :D

A séta után visszamentünk a hegy aljára, közben sétáltunk egyet a városban is. A ferratas hellyel szemközti hegyen látható egy erődítmény is. Több helyen van ilyen bástya, van ami egyben van, de van olyan is ami már romokban hever.


És most következzen az izgalmasabb része a túrának :)

Mielőtt elkezdtük volna a hegy meghódítását, kaptuk egy kis oktatást. Mire kell figyelni, mit kell csinálni ha sziklaomlást idézel elő és mit ha az előtted lévő túrázó okozta. Előbbi esetén hangos figyelmeztetés, utóbbi esetén nem felnézni, hanem összehúzni magad kicsire :) Elmondták, hogy mire jó a fék, a karabiner, stb. Az sem mindegy, hogy a karabinert hogyan használja az ember (becsipheti az ujjad, beszorulhat, megfeszülhet, stb).

A felszerelés: sisak, beülő, és Y kantár

A kezdeti pár méter majdnem vízszintes volt.

készülök a következő X faktorba :)





Később már voltak könnyebb szakaszok is :)



...visszanézve már kicsit másképpen fest a dolog...tényleg jó ötlet a védőfelszerelés...

...2-3 méterenként rögzítve van a drótpálya a sziklához....
...jó tudni, hogy zuhanáskor nem a fal aljáig eshetek vissza, hanem csak a rögzítésig :)

...újabb majdnem vízszintes szakasz :)


...sajnos a fénykép sose adja vissza az azt érzést amit visszanézve érez az ember!!!

Miután felértünk a csúcsra, elsétáltunk egy őrbástya romhoz.



Mindenki evett, ivott, majd visszasétáltunk a hegy aljához, és bevártuk a túrázókat. Az első szakaszt még meg lehetett mászni aki akarta, amíg a többiek lecuccoltak. Csoportkép után indultunk vissza a buszhoz, és indultunk haza élményekkel gazdagon.


Egy biztos, beleszerettem ebbe a sportba! Mindenképpen lesz folytatása idén :)

14 megjegyzés:

  1. Nagy kaland volt és szép képek készültek! Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi :)
      féltem, hogy nem lesznek képek, mert nagyon nagy volt a szél, megértem kapaszkodni néha :D

      Törlés
  2. Jó kis képes beszámoló. Látványos és izgalmas lehet egy ilyen túra. Elolvastam az infókat is róla.:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi :)
      jaja, nagyon jó volt, a következőre Betti is jön :D

      Törlés
  3. Ez nagyon jó élménybeszámoló, és a képek is jók. Megnéztem a túrákat is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi :)
      érdemes velük túrázni, sokszor jobban jön ki, mintha egyedül akar az ember menni...és időt is hagynak fotózni :D

      Törlés
  4. Remek túra. A fénykép sosem...c. fotó különösen tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi :)
      akkor mégiscsak visszaad valamit :D

      Törlés
  5. Profis te, s csomó kérdésre meg is van a válasz. Ebben az árban a Pestről szállítás is benne foglaltatott? Még a végén ezzel a társasággal tartunk egy főpróbát a dolomitok előtt :) Ilyen helyeket majd kapsz nálunk is, csak éppen nem lesz ahová az ipszilont beakasztani :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaja, ebben a szállítás is benne volt :)
      melyik túrájukat nézted? ha komolyan jönnétek, és nekünk is jó akkor akár mi is csatlakoznánk ;)

      Törlés
    2. Még konkrétan nem néztem, mert meg kellene saccoljam melyik nehézség lenne ami kihívás is, de nem is halad meg. De szólok mindenképpen. Úgy tűnik barátibb áraik vannak, mint Barakkának vagy IKalandnak.

      Törlés
    3. ez egy B/C volt, de azt mondták, hogy nyugodtan bevállalhatok egy D-t is...szerintem neked is az lenne a jó...az E már extrém arra egyenlőre nem vállalkozok :D

      Törlés
  6. Csak így tovább .. sok-sok ilyen és ehhez hasonló élményben legyen részed.
    Közbe meg vigyázat a biztonságra !

    VálaszTörlés